- Egy kicsi göcseji faluban született, '31-ben, Kálócfán. Még Bibliájuk sem volt, mégis hogyan indult el a hit útján?

- Emlékszem apám kalendáriumból olvasott fel téli estéken anyámnak, és én is hallgattam. Amikor nagyobbacska lettem, már Báró-majorban éltünk, bejáratos voltam a kastélyba, így olvashattam is a könyvtárban, főleg ifjúsági regényeket, aztán amikor gimnazista lettem, már versenyt olvastunk a bárólánnyal. A művelődés nagyon fontos út a hivatáshoz. Mikor Zalaegerszegre kerültem gimnáziumba, elkezdtem ministrálni a nagytemplomban, és találkoztam egy élő jezsuitával, Páter Pálossal, aki később elöljáróm lett. Ekkor már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy isten szolgája szeretnék lenni.

- Rögtön jezsuita akart lenni? Vagy előbb azért felmerült az, hogy pap lesz?

Hát előbb azért pap akartam lenni, sokat ministráltam, de elég hamar megváltozott az elhatározásom. Volt egy barátom, aki egyszer azt mondta, hogy nekem jezsuitának kéne mennem. Akkor kezdtem olvasni róluk. És úgy éreztem, hogy nekem való. Aztán jött Pálos atya, őt már azzal kerestem fel, hogy jezsuita akarok lenni. Ő viccesen próbált lebeszélni róla. Kérdezte, hogy tudom-e egyáltalán, hogy mit jelent ez? De addigra már kikristályosodott bennem a döntés. Mikor a gimnáziumban olvastam a csillagászatról, mondogattam, hogy én jezsuita csillagász leszek. Nyáron hazamentem a faluba, minden nap begyalogoltam a misére, ha esett, ha fújt. Mondták is ott az asszonyok, hogy milyen derék gyerek, de kár, hogy pap lesz!

- '48-ban át akarták nevelni.

- Miket tudsz te! – (neveti el magát az atya). Elküldtek minket Faddra, tanulmányi útra, mondták, hogy vasárnap menjünk misére, hogy ne lógjunk ki a sorból. Mentünk is, én áldoztam, aztán a többiek nevettek, hogy a Szabó milyen jól megjátszotta, én meg mondtam, hogy vegyék tudomásul, hogy én nem játszottam, ez az én meggyőződésem. Aztán a végén ki kellett tölteni egy lapot, amin volt egy olyan kérdés is, hogy mi akarsz lenni, és én beírtam, hogy jezsuita szerzetes.

- Ezt lehetett akkor?

- Hát voltak még szerzetesek, de pár hónappal később februárban volt a kollégiumi félévi vizsga. Lejött Pestről egy küldött, mindenkinek értékelnie, jellemeznie kellet magát három percben, tőlem megkérdezte, hogy miért akarok jezsuita lenni? Az adatlap a kezében volt. Mondtam, hogy erre nem elégséges három perc, ha akarja, majd beszélünk róla. Aztán este vacsora után az igazgató szobájában éjfélig beszélgettünk, vitatkoztunk vallásról, mindenről. Később önként elhagytam a kollégiumot.

- A gimnázium után kitérőkkel Pestre került egyetemre, ahol titkos jezsuita életet élt, hogyan működött ez?

- Hát, ez az ÁVÓ-t is érdekelte. Albérletben laktunk a Szentkirály utcában, hárman, jezsuita tojások. Voltunk többen, több helyen. Vigyáznunk kellett, mert az elöljárókat sorra letartóztatták. Fel akarták göngyölni a rendet. Sorra kaptunk behívót a főutcára. Jött nekem is egy, persze neveket akart megtudni, de kivágtam magam. Azt mondtam, hogy nálunk úgy van, mint a régi kommunistáknál, sejtrendszerben működünk. Ezt elfogadta a vallatótiszt.

- Sokszor szembekerült a rendszerrel, nem félt?

- Nem, nem éreztem ennek a veszélyét.

- Nem volt nagy a kísértés? Akkor is volt diákélet.

- Nagyon lelkes voltam. Egyébként francia-magyar szakot végeztem. Persze volt, hogy akartak jönni hozzánk lányok füzetért, de tilos volt beengednünk őket, így ha eljutottak a házunkig, akkor is az ajtóban kellett megvárniuk. Éltem a diákok életét. Moziba, színházba jártam, olvastam. '56-ban voltam negyedéves, én is vonultam a Bem szoborhoz, átéltem a forradalmat. Novemberben hazamentem Zalába, aztán emigráltam Ausztriába.

- Hogyan jutott erre a döntésre?

- A rendeket feloszlatták, egyszerűen kilátástalannak tűnt a helyzet. Nem bántam meg. Kint rögtön folytathattam az egyetemet, megvolt a helyem.

- Világpolgár lett.

- Így is mondhatjuk. Tanultam Belgiumban, Párizsban, végül Rómában kötöttem ki. A Vatikáni Rádiónál.

- Huszonöt évet töltött ott.

- Elsődleges feladatom az egyház, a pápák hivatalos álláspontjának közvetítése volt, a II. Vatikáni Zsinat tanítását sorozatban ismertettem a magyarok felé, mert a vasfüggöny miatt a magyar papság el volt zárva ezektől a gondolatoktól. Sokat foglalkoztam irodalommal is, meghívtam sok írót, költőt. Volt nálam, Pilinszky, Vass István, Rónay György, meg Weöres Sándor is.

- II. János Pál pápával személyes, jó kapcsolata volt.

- A pápák tolmácsa voltam, meg Casaroli bíborosé, amikor magyar politikusok jöttek. Ott voltam, Kádár látogatásánál is '77-ben. Sok mindent láttam. Mikor '91-ben II. János Pál Magyarországra készült én jártam hozzá, hogy segítsek neki a magyar kiejtésben. Később egyszer meghívott ebédre. Lehet, hogy hihetetlen, de akkor érkezett Jasser Arafat, és egy bíboros fogadta, mert a pápa abban az időben velem ebédelt. Nagyon közvetlen volt és igazán jó viszonyban voltunk.

- '91-ben hazajött, itthon is megtalálta a feladatát.

- A Távlatok című jezsuita folyóirat főszerkesztője vagyok. Emellett előadásokat tartok, mindig újabb kiadványokon dolgozom, egyetemeken tanítok.

- Hogyan látja a mostani fiatalokat? Nehezebb vagy könnyebb nekünk megküzdeni a mindennapokkal?

- Nehéz kérdés. Más világot élünk, mások a problémák Mikor én voltam fiatal, mi a rendszer ellen lázadtunk, de szigorú rendben éltünk. Az elmúlt négy évtized rányomta a bélyegét a magyar társadalomra, és ez nagyon kihat a mai fiatalokra is. Most nagy a szabadság, és ebben könnyebb elveszni. Úgy látom, hogy egyre inkább az lesz a lázadás, ha hátat fordítasz modern áramlatoknak és vállalod a hagyományos értékeket és az útkeresést. Szerintem az egyháznak is alkalmazkodnia kéne az új kor kihívásaihoz. Ez még várat magára, bár én idős vagyok, mégis küzdök érte.

Az interjú 2008. novemberében készült.