2010-06-02 12:54:00

A lassan harmincöt éves múltra visszatekintő Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója július 13-án veszi kezdetét. Az utazó fesztivál idei házigazdája Pécs-Orfű lesz, ahol a látogatók a koncertek mellett turisztikai kiruccanásokat is tehetnek. A megmozduláson kizárólag hazai zenekarok koncertjein őrülhet meg a közönség, de az garantálható, hogy stílustól függetlenül mindenki találni fog ínyére való bandát. További jó hír, hogy kedvesével együtt itt lesz a megunhatatlan táncdal - és pókerkirály Korda György, és nem maradhat ki a piros-pettyes labdás Dévényi Tibi bácsi sem, akinek a zenéjére minden este hajnali fél egytől perdülhet táncra a nagyérdemű. De hogy hangszeres előadókat is kiemeljünk, a fellépők között vannak hazánk top-együttesei, úgy, mint a Tankcsapda, Kispál és a borz, Ákos, és a Quimby. A július 18-ig tartó eseményen a fémszívűek sem szomorkodhatnak: Pécsre látogat többet között a Neck Sprain, a Subscribe, a Turbo, valamint a Superbutt is.

|
EFOTT Zenei réteg Az elektronikus muzsikusoktól kezdve a punk-rockereken át Dévényi Tibi bácsiig itt lesz mindenki, aki egy valamit magára adó felsőoktatásbelinek örömöt tud okozni. Ár A rendezvény az egyetemista pénztárcához igazított fesztiválok közé sorolható. Bár a napijegyért 5900 Ft-ot kell fizetni, hetijegyet - július 10-ig - 13 900 Ft-ért árulnak. Fellépők Szinte az összes zenei stílus hazai képviselői fellelhetők lesznek az idei EFOTT-on, ezen belül kiemelendő a Corvintető nagyágyúja, a Rewind, valamint Zana Zoltán két alakulata: a Kartell, és a KGB. Helyszín Az idei eseménynek Pécs-Orfű ad otthont, a szervezők a bulikon kívül turisztikai programokkal is várják a látogatókat. Higiénia Bár a helyszín évről évre változik, nem számíthatunk sok jóra… Kinek ajánljuk? Mindenkinek, aki odavan a magyar együttesekért, valamint azoknak, akik szeretnek a hallgatótársaikkal együtt mulatozni. |

A tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál idén is a nyár legjobban várt eseményei közé tartozik, hiszen a fesztivál környéke még mindig gyönyörű, a pincék hűsek, a bor finom és a fesztiválprogram ismét igényes. Habár a korábbi rock-fesztivál imázs kissé finomodott, Július 14. és 18. között számos kemény zenét játszó zenekarral találkozhatunk a Tisza partján. Eljön az extrém metal legnagyobb alakja a Meshuggah, az angol rock and roll kultikus bandája a Motörhead és a hazai, bár jelenleg Németországban élő Ektomorf. De lesz itt más zenei csemege is, fellép a walesi emo-rock zenekar, a Funeral for a Friend, a londoni hip-hop vezéregyénisége Roots Manuva, illetve a szintén brit Groove Armada elektronikus duója, további zenészekkel kiegészülve.

|
Hegyalja Fesztivál Zenei réteg A korábbi rock fesztivál imázst egyre inkább maga mögött hagyó rendezvényen ma már szinte az összes műfaj rajongója megtalálja a számítását. Ár A zenei kínálathoz mérten az olcsóbbak közé tartozik. Fellépők Lesz itt minden a hip-hoptól az extrém metálig és persze az elmaradhatatlan itthoni ízek is belekerülnek a fesztivál lecsójába. Helyszín A két város határán található camping a szokásos fesztivált teret biztosítja. A közeli városban kiváló borospincékben hűsölhetünk és megmártózhatunk a Tiszában is. A hídról a folyóba ugrást a rendőrség több ezer forintos helyszíni bírsággal jutalmazza. Higiénia Ez az esemény Achilles-sarka. Kevés a zuhanyzó ennyi emberre és azokat sem tartják folyamatosan tisztán. Kinek ajánljuk? A zenei ínyencségek után áhítozóknak, akik nem vetik meg a tokaji bort. |
http://www.hegyaljafesztival.hu

A Sziget fesztivál az, amit senkinek nem kell már bemutatni, hiszen az ő munkásságuk is hozzájárult, ahhoz, hogy ennyire népszerűek hazánkban a fesztiválok. Ennek megfelelően természetesen a teljes hazai élvonal jelen lesz, de külön ki kell emelnünk, a már említett Kispál és a Borz a Hajógyári-szigeten tartja majd búcsúkoncertjét a Sziget mínusz egyedik napján, augusztus 9-én. Az amúgy augusztus 16-ig tartó fesztivál külföldi fellépőinek hadából is nehéz szemezgetni, annyi a remek produkció. A tavalyi nagysikerű koncert után, ismét eljön a heavy metal legnagyobb alakja, az Iron Maiden, fellép a hatalmas hatású brit rock zenekar a Muse és a modern tánczene egyik legalapvetőbb formációja, a Faithless. Rengeteg unikális zenei produkció is tiszteletét teszi, hiszen eljön többek között a pszichedelikust, elektronikával ötvöző izraeli páros az Infected Mushroom zenekari felállásával, a stílusteremtő latin-metal együttes Ill Niño, az egyik legnépszerűbb brit rockzenekar a Kasabian, illetve a század elejének egyik legnépszerűbb nu metal/rock bandája a Papa Roach.

|
Sziget fesztivál Zenei réteg Aki jelenleg műfajtól függetlenül zeneileg trendi vagy valaha az volt az ott lesz idén a Sziget valamelyik színpadán Ár Az igényes fellépőkért a szervezők megkérik a jegyek árát. Gyakorlatilag a legdrágább fesztivál ma Magyarországon, nem a magyar pénztárcákhoz szabott árakkal. Fellépők Világsztárok, honi nagy nevek, amatőrök - világzene, jazz, blues, rock, elektro, minden. Aki itt nem talál magának olyat, ami tetszene neki, az nem szereti a zenét. Helyszín Közép-kelet Európa egyik legnagyobb fesztiválját már több mint másfél évtizede a Hajógyári szigeten tartják, ahol több százezer ember fordul meg ilyenkor évente. Higiénia Minden hasonló megmozduláson gondot jelent a tisztálkodás biztosítása, főleg ekkora tömegnek, de azért igyekeznek a szervezők. Kinek ajánljuk? Akik ki tudták spórolni a jegyárakat, akik idegen nyelvet akarnak gyakorolni és aki másodjára is megnézné az Iron Maident Óbudán. Amúgy meg minden zenekedvelőnek a kicsiktől a nagyokig. |
http://www.sziget.hu/fesztival
|
Fesztivál naptár
Volt fesztivál - Június 30-Július 4 – Sopron , Lővérek – bérlet május 31-ig: 19900.- Ft Rockmaraton - Július 5-11 – Pécs, Malomvölgyi Arborétum - bérlet június 20-ig: 5990.- Ft Balaton Sound - Július 8-11 – Zamárdi – bérlet július 7-ig: 32990.- Ft EFOTT - Július 13-18 – Pécs-Orfű – bérlet: július 10-ig 13900 .- Ft Hegyalja fesztivál - Július 14-18 - Tokaj Rakamaz - bérlet május 31-ig: 15000.- Ft Sziget fesztivál - Augusztus 11-16 – Óbuda, Hajógyári-sziget – hazamenős bérlet: 46000.- Ft, ottalvós bérlet: 54000.- Ft |
